Leesés elleni védelem

Hogyan épül fel ABS-Lock SYS  leesés védelmi rendszer?ABS-Lock SYS - traversable_1

Folytatásaként előző bejegyzésünknek, a második részben felépítünk egy teljes Abs-Lock SYS rendszert. A felépítés során kitérünk a tervezés utáni feladatok mindegyikére a termék kiválasztástól kezdve, a telepítsen át, a karbantartásig.

 

leesés elleni védelem tervezése

Hozott anyagból dolgozunk…

Első lépésként a kapott terveket kell szemügyre vennünk. Ha szerencsénk van, a tervező már gondolt a leesés elleni védelemre, ha nincs, akkor azt magunknak kell megterveznünk. A helyes elrendezéshez oldalunkon több segítséget is nyújtunk, így ezt a feladatot elvégzettnek tekintjük, és csak a végeredményre fogunk koncentrálni.

A kapott tervek a – példa kedvéért-  álljanak egy  3D látványtervből:

 

 

 

 

 

 

 

Valamint annak felülnézetéből:

A képeken láthatjuk, hogy két szakaszt kell megvalósítanunk, ahol az “A”  egy vízszintes zöldtetős felületen fut végig, “B”  pedig egy függőleges fémszerkezetre kerül rögzítésre.  Továbbá, szintén a zöldtetőn láthatunk egy “C” ponttal jelölt önálló rögzítési pontot. Ez szolgál a sarok biztosítására, hogy elkerüljük az ingahatásból adódó problémákat.

Mennyi  az annyi? 

Az egyes pontok közötti távolság nem lehet nagyobb, mint 7,5 m. Így a terveken egyszerűen, ennek megfelelően osztjuk fel a távolságokat, ezzel megkapva, hogy

az “A” szakasz mindössze 2 végpontból fog állni.

A “B” szakaszt két végpont, valamint 2 db köztespont alkotja

A “C” pedig egyetlen önálló kikötési pont.

Rétegrend, és egyéb anyagok. 

A rétegrendet minden esetben alaposan tanulmányoznunk kell, hiszen több információra is szükségünk van belőle:

  • az alapanyag, amibe rögzíteni kell a kikötési pontjainkat
  • a vízszigetelés anyaga
  • a teljes szigetelő és egyéb rétegek vastagsága

Jelen példához használjuk a jobb oldalon látható rétegrendet, az A szakasz megtervezéséhez.

  • 20 cm vastag vasbeton födém áll rendelkezésünkre a rögzítéshez.
  • PVC anyagú vízszigetelést kap
  • a födém felett maximum 47 cm (+fóliák) vastag a rétegrend

A legfontosabb lépés: A rögzítési pont kiválasztása

Tehát összegezzük, milyen kritériumoknak kell megfelelnie a rögzítési pontjainknak?

  • betonba történő maximum 20 cm beépítési mélység
  • oldal irányú terhelhetőség
  • végpont és köztespont is szükséges
  • 47cm +20cm kiállás, felfelé kerekítve: 70 cm hossz

A termékkatalógus piktogramjai, mérettáblája, leírásai alapján könnyen leszűkíthetjük a kínálatot.

Példánk esetén az ABS-Lock III-B termék tökéletesen megfelel erre a szakaszra. A két végpontot – valamint ha van ilyen a rendszerünkben akkor a sarokpontokat is – szükséges megerősíteni. Ezt SupportingTube beépítésével, vagy a kritériumoknak szintén megfelelő, más termékek választásával (jelen példa esetben az ABS-Lock X-SR-B  használatával) is megoldhatjuk.

Amennyiben sikerült kiválasztani a két végpontnak, valamint a 2 db köztespontnak megfelelő terméket, akkor már csak össze kell kötnünk azokat.

Menni vagy nem menni? 

Az összekötés adja a következő eldöntendő kérdést: szükséges-e az átjárhatóABS-Lock SYS - overhead system_4 rendszer kialakítása, vagy elegendő-e a nem átjárható megoldás?

Mivel egy zöldtető karbantartása sok mozgással jár, így kényelmi megfontolásból, jelen esetben az átjárható rendszert ajánljuk. Emiatt a köztes rögzítőpontjaink rögzítőszemmel  rendelkező fejét egy speciális elemre cseréjük le. Ez az eszköz az ABS TI-Bracket, sarkokhoz pedig az ABS TI-FlexCurve (képen).  Méretüket a kiválasztásnál a drótkötél vastagságához igazítjuk.  Belefűzve a drótkötelet a ráakasztott görgős kocsi szinte akadálytalanul siklik át  rögzítőpontok felett.

A bevásárló lista

Ezután már valóban nem marad más dolgunk, mint a kiválasztott rögzítőpontok mellé  a drótkötelet, valamint a kiegészítő eszközöket is tartalmazó listát összeállítani:

A már részletezett rögzítési pontok összegzése:

Az egyéb eszközök:

  • Előre szerelt drótkötél, a megfelelő 20 méterben (felfelé kerekítve a szakasz hosszát), a választott 6 vagy 8 mm vastagságban: ABS Special Stainless Steel cable
  • Feszítő elem: ABS-Tensioning element
  • Speciális kocsi: ABS ProSlide
  • Szigetelő gallér, a rétegrend kiírásban szereplő PVC anyaghoz: Abs-LockSeal Plastic

Második felvonás… 

Továbblépve nézzük az “B” szakaszt, a zöldtetőhöz hasonló elvek szerint.

  • IPE240 I-gerenda
  • 8cm+5cm+2cm+4cm = 19cm vastagságú burkolat rétegek

Mivel a rendszer függőleges, itt nincs szükség külön szigetelő gallérra.

A 3D képen jól látszik, hogy nagyon keskeny hely marad a tető széle, valamint a rögzítési pont között, így a rögzítési pontok  kiállását lehetőleg minimalizáljuk.

Az ABS-Lock III-ST kifejezetten I-gerendák átfúrásához lett tervezve, a 200mm hosszúság a burkolat vastagságának is megfelel.

A szakasz hossza miatt köztes pontra nincs szükség.

Így a listánk ennél a szakasznál rövidebb:

  • 2 db rögzítési pont: ABS-Lock III-ST
  • Előre szerelt drótkötél,  a választott vastagságban,  5 m
  • Feszítő elem: ABS-Tensioning element

Szükséges azonban egy nagyon fontos kiegészítő:

Az ABS-ForceLimiter energiaelnyelő

Ez minden olyan rendszerhez kötelező, amelynek rögzítési pontjai nem rendelkeznek minimum 20 cm  burkolat feletti kiállással, ami képes az elhajlásra.

A végeredmény

A fentiek alapján jól látható, hogy az ABS-Lock SYS rendszerek nem csupán a mintaképen látható, lábakon álló,  négyszögletes kötélpályák lehetnek. A megfelelő rögzítési pont, és fej kiválasztásával a rendszer valóban igazítható minden fajtájú anyaghoz, minden vastagságú burkolathoz, és minden irányhoz.


 

Következő bejegyzésünkben a megtervezett rendszer összeszerelését mutatjuk be.


De természetesen senkitől nem várjuk el, hogy mindenáron maga tervezze meg, válassza ki, szerelje össze a leesés védelmi rendszerét. Kollégáinkkal a Kapcsolat menüponton keresztül veheti fel a kapcsolatot, akik bármikor szívesen segítenek a lehető legjobb rendszer kialakításában!